2015. március 9., hétfő

Tőkehal mustáros szószba



Sajnos elég ritkán fogyasztunk halat, pedig szeretjük, csak valahogy mindig megfeledkezünk róla bevásárláskor. Már pár hete terveztünk halas ételt készíteni, meg is vettük a tőkehal filéket, csak ötlet hiány bekerült a fagyasztóba. Aztán pár napja Citromhab közzétett egy igen kedvünkre való halas ételt, amit a hétvégén el is készítettünk. Nagyon finom volt, kitűnő könnyed ebéd vagy vacsora ötlet. :)

Hozzávalók:

- 80 dkg tőkehal
- 1/2 citrom leve
- só

Hozzávalók a szószhoz:

- 5 dkg vaj
- 3 dkg liszt
- 3 dl tej
- 1 ek mustár
- 1 csapott kk só
- őrölt bors
- 1 tk apróra vágott petrezselyemzöld

Elkészítés:

A halfilék mindkét oldalát sózzuk, meglocsoljuk a frissen facsart citromlével, majd egy vajjal kikent hőálló tálba fektetjük.

A szószhoz a vajat felforrósítjuk, hozzáadjuk a lisztet, majd állandó kevergetés mellett kicsit átpirítjuk. Levesszük a tűzről, majd több részletben felöntjük a tejjel és simára keverjük. A mustárt is hozzáadjuk, jól elkeverjük majd a lángra visszatéve felforraljuk. Sózzuk, borsozzuk és az apróra vágott petrezselyemzölddel ízesítjük.

A szószt a tálba fektetett halszeletekre öntjük úgy, hogy egyenletesen befedje.

Előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt készre sütjük.

Párolt rizzsel tálaljuk.


2 megjegyzés:

  1. Mi is így vagyunk vele, szeretjük, mégis ritkán kerül az asztalra. Sajnos!
    Nagyon finom lehet, érdemes lenne kipróbálom :-)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szeretjük mi is a halat és azt hiszem, az átlaghoz képest többet is eszünk belőle. Kedvemre való ez is, el is mentettem. :-)

    VálaszTörlés