2014. március 28., péntek

Medvehagyma krémleves



Ahogy egy előző bejegyzésemnél már említettem, a múlt hétvége a medvehagymáról szólt. Sok féle képen felhasználtuk, többek között ez a krém leves is készült. Tálaláskor kínálhatunk mellé fűszeres/fokhagymás pirítóst, crutont, esetleg kisütött bacont vagy szalámit. Mi a medvehagymás pogácsával fogyasztottuk, és nagyon finom volt. :)

Hozzávalók:

- kevés olaj
- 1 csokor medvehagyma (6 dkg)
- 3 szál újhagyma
- 3 közepes krumpli
- só, bors
- 1 l húsleves alaplé (lehet zöldséglé is)
- 1,5 dl főzőtejszín

Elkészítés:

A megtisztított újhagymát felszeleteljük, majd egy kevés olajon megfonnyasztjuk. Rászórjuk a megtisztított és nagyobb darabokra vágott medvehagymát is és kicsit megpároljuk.
A krumplit meghámozzuk, kockára vágjuk és a hagymához adjuk. Párszor átforgatjuk, majd felöntjük a húsalaplével. Sóval, borssal ízesítjük és fedő alatt, takarék lángon puhára főzzük a krumplit.

Ezután levesszük a lángról és botmixerrel pépesítjük.

A levesből pár kanállal merünk a tejszínhez a hőkiegyenlítés miatt, majd visszacsurgatjuk a levesbe. Visszatesszük a lángra, ha szükséges utána ízesítünk sóval, borssal, majd pár perc alatt összeforraljuk.


3 megjegyzés:

  1. Nahát, hogy ez a medvehagyma mi mindenre jó! Guszta a levesed. :)

    VálaszTörlés
  2. Csoda, hogy nem kaptatok még medvehagyma mérgezést:) Csak viccelek, finom lehetett és nagyon egészséges. Szép hétvégét:)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szeretem a krémleveseket, a medvehagymás változat is finom lehet! :) Jól néz ki! :)

    VálaszTörlés